Strandzárás után: fedett élményfürdő!

Mindenki számára elérhető áron és elérhető közelségben maradnak Kaposváron a vízi élmények: augusztus 31-én ugyan bezár a strand, ám a Virágfürdő fedett élményrészlege, a termálmedencék, a szaunavilág, az uszoda és a gyógyászat tárt kapukkal várja a vendégeket.

furdofotok7.jpgA nyár utolsó hétvégéjére ismét strandidő ígérkezik, érdemes kihasználni a lehetőséget egy végső, közös csobbanásra a családdal vagy a barátokkal. Már csak azért is, mert az idei szezon nem kényeztetett el bennünket idehaza, hiszen évtizedek óta az egyik legcsapadékosabb nyár közeledik a vége felé.

-         Ehhez képest nem lehet okunk a panaszra – értékelt Szabó-Löffler Zita fürdőigazgató. – A legtöbb hazai fürdőben már a forgalom csekély visszaesését is eredményként értékelik, hiszen jóval kevesebb kánikulai nap volt az idényben, mint szokott. A Kaposvári Virágfürdő, ha kicsivel is, de növelni tudta a bevételeit.

A legtöbben – Somogyon kívül – Baranyából, Tolnából és Pest megyéből érkeztek a fürdőbe, de az ország távolabbi pontjain is kezdik felfedezni a létesítményt: megfordultak itt Fertőrákostól Békéscsabán át Nyíregyházáig minden megyéből. Sőt, egyre több idegen nyelvű szót is lehetett hallani a kaposvári strandon. A megkérdezettek között a legtöbb német, angol, fehérorosz, olasz és holland nemzetiségű volt, ám akadtak például kínaiak, vietnamiak és svédek is.

Az ősz és a hidegebb idő beköszöntével a fedett élményfürdő továbbra is teljessé teszi a családi kikapcsolódást. Gyermek- és pezsgőmedencével, vízmasszázsokkal, nyakzuhanyokkal, sodrófolyosóval, gejzírrel, buzgárokkal és csúszdával felszerelt, s mindezt kiválóan kiegészíti a kültéri élménymedence és a 38 fokos vízzel frissítő pezsgőmedence. Természetesen folytatódnak a közkedvelt éjszakai fürdőzések és a szaunaprogramok is.

 

furdofotok9.jpgfurdofotok14.jpg

furdofotok6.jpg

 

« Vissza a hírekhez