Relax-éj termál- és szaunavarázzsal március 21-én

Pihentető, frissítő és szívmelengető éjszakai fürdőzésre várjuk kedves vendégeinket március 21-én: gyertyafényes termál- és szaunavarázzsal bűvöljük el őket.

Igazi pihentető és frissítő programnak ígérkezik szombat este a Relax-éj a kaposvári Virágfürdőben. A kényeztető pihenést választó fiatalok (14 év felett) és felnőttek a gyertyafényben úszó gyógyfürdőben lazíthatnak, a gőzkabinban, a finn- és az infraszaunában méregteleníthetnek, és frissítő masszázsokkal gazdagíthatják az élményt. Három felöntés is várja a vendégeket: este 9-kor citromos-sós, 21.45-kor mézes-olívás, 22.30-kor jeges mámor pálinkával. Igény esetén egy negyedik szeánszot is beiktatnak a szaunamesterek. Lehetőség lesz az éjszaka folyamán, hogy igényeljünk talp-, arc- vagy fejmasszázst. A 20 órától éjfélig tartó est során az élményfürdő nem tart nyitva, ám a termálmedencék 23 óráig, az uszoda és a szaunák pedig egészen 24 óráig a vendégek rendelkezésére állnak majd. A szervezők szeretnék az egészségtudatos szemléletet a középpontba helyezni, várják az ötleteket, javaslatokat, mivel találkoznának, mit fogadnának szívesen egy ilyen, a feltöltődést szolgáló esten.

 

relax_ej_marc21.jpg

« Vissza a hírekhez