Relax-éj és Holdfény parti

Már havi két hétvégén várja különleges éjszakai élményekkel vendégeit a Virágfürdő: minden hónap első szombatján Holdfény partival, vagyis zenés esti fürdőzéssel; minden harmadik szombaton pedig Relax-éjjel, azaz pihentető termál- és szaunavarázzsal.

Kedvezően fogadta a közönség az éjszakai fürdőzéseket, az egyre növekvő érdeklődést jelzi, hogy idén 30 százalékkal nőtt ezeknek a programoknak a látogatottsága.

-         Átlagosan 170-en választják ezt a szabadidős élményt, és egyre többen jönnek a városon, sőt, már a megyén is túlról: öt vendégből kettő – mondta Szabó-Löffler Zita fürdővezető. – Igyekszünk minél jobban a vendégeink igényeinek megfelelően alakítani a szolgáltatásainkat, ezért kérdőíves felmérést is készítettünk a körükben. Ebből világosan kiderült, egy részük az élményfürdőt, a zenés szolgáltatást és a mozgalmasabb programokat részesíti előnyben; más részük viszont kifejezetten a csöndes, nyugodt fürdőzést igényli a termálmedencékben és a szaunákban. Ezért döntöttünk úgy, ezentúl két külön élményestet is tartunk: egy Holdfény partit és egy Relax-éjt.

A Holdfény parti zenés éjszakai fürdőzésein az élményfürdő, a termál- és a szaunarészleg kínálja szolgáltatásait. Továbbra is szórakoztatja a közönséget DJ Volumen diszkója kiegészítő látványelemekkel. Lehet csúszdázni, működik a pezsgőmedence a hát- és derékmasszázzsal, az élménymedence a sodrófolyosóval, buzgárral, gejzírrel, nyakzuhanyokkal. Természetesen a kültéri élménymedence a 38 fokos jakuzzival és a vízi elemekkel a csillagos égbolt alatt továbbra is gondoskodik azt est különlegességéről.

A Relax-éjek a lazulást, a kényeztető pihenést célozzák fiatal ( 14 év feletti) és felnőtt vendégek számára. Ezeken az estéken két részleg, a gyógyfürdő és a szaunavilág lesz nyitva. A termálmedencék gyógyvizének jótékony hatását a körülöttük derengő gyertyafények fokozzák. Szaunaprogramokkal és frissítő masszázsokkal gazdagíthatjuk az élményt: gőzkabin, finn- és infraszauna, valamint relaxáló, talp-, arc- és fejmasszázs várja a vendégeket. Az élményfürdő ezen az estén nem tart nyitva, de a Virágfürdő alkalmanként újabb és újabb meglepetésprogramokkal gazdagítja az estet, érdemes lesz a viragfurdo.hu oldalon tájékozódni. A szervezők szeretnék az egészségtudatos szemléletet a középpontba helyezni, várják ötleteket, javaslatokat, mivel találkoznának, mit fogadnának szívesen egy ilyen esten.

Holdfény parti minden hónap első szombatján lesz, Relax-éj pedig minden harmadik szombaton (december kivételével). A zenés éjszakai fürdőzés idei időpontjai: okt. 4., nov. 7., dec. 6. A relaxálós fürdőzésé: okt. 25., nov. 22., dec. 27.

 

zenes_ejszakai_3.jpg

 

« Vissza a hírekhez

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra