Június 24-25.: A VAKÁCIÓ bulija a Virágfürdőben

 

tanévzáró feszt 2017 plakát.jpg

 

Szórakoztató programok, játékok, nyeremények, és ahogy korábban, most is vendégül látják az általános iskolás kitűnő tanulókat: nekik ezen a két napon nem kell belépőjegyet váltaniuk a strandra.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a tanév utolsó hétvégéjén markáns hidegfront vonul át felettünk, ezért hűvösebb időre, viharos szélre, és több csapadékra kell számítanunk. Az idő nem lehet gátja egy jó fürdőzésnek, hiszen a fedett fürdő számos szolgáltatással tudja biztosítani a vízi élmények széles körét. A programok szempontjából viszont jó, ha száraz és meleg idő, ezért a Virágfürdő vezetősége úgy döntött, hogy egy héttel elcsúsztatja a Tanévzáró fesztivál időpontját. Szeretnék, ha június 24-25-én minél többen vennék igénybe a már hagyománnyá vált ajándékot: azok az általános iskolások, akik kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhetnek, és ezt (vagy a fénymásolatát), valamint a diákigazolványukat is bemutatják, egész hétvégén térítés nélkül léphetnek be a strandra.

A vakációt ünneplő fesztiválon vasárnap programok is lesznek. Délután a kicsiknek játszóházat és a gyermekmedencében mozgásos játékokat szerveznek.

Természetesen egy fesztivál nem maradhat zene és tánc nélkül: fellép a Nita Dance Club és az Ametiszt TSE, lesz aquafitness, végül – úgymond hab a tortán – diszkó  habpartival.

 GER_7061_1.jpg

 

IV.Tanévzáró strandröplabda verseny

(RÖAK kupa - gyermek korosztályú vegyes csapatokkal)

Verseny ideje: 2017. június 18. vasárnap 10.00 óra

Résztvevők: A megye és a város általános iskolásai

2002. január 1. után született játékosok, egy csapat 4 főből áll

Nevezési díj: NINCS!!!

Lebonyolítás: A létszámtól függően később kerül kialakításra

Díjazás: Mindenkinek apró ajándék!

Aki indulni szeretne ezen a versenyen, bátran jöjjön le, ha nincs is csapata! Az egyedül vagy párosan jövőkből a helyszínen is tudunk alakítani csapatokat.

9.15-9.45-ig a Virágfürdőbejáratánállehet jelentkezni, ahol a nevezését leadhatja illetve, mint versenyző, ingyen mehet be a Virágfürdőbe.

Információ: 06/70-457-0270

 

Gratulálunk a győztes csapatoknak!
Mini kategóriában az 1. helyezett csapat:
Imreh Dorka 2005,
Horváth Gréta 2005,
Kuckó Nadin 2005,
Német Mercedes 2005

Gyermek kategóriában az 1. helyezett csapat:
Kalocsai Kincső 2002,
Stettner Zsófia 2003,
Warmbir Krisztina 2003,
Nagy Dávid 2003

 

« Vissza a hírekhez

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra